1.
A zene már messziről lüktetett, a falak is beleremegtek a vibráló hanghullámokba, én pedig a lábfejemet bámulva követtem Adelphe-t. Reméltem lesz valami haszna ennek az egész banzájnak, legalább annyi, hogy beférkőzhetek a diákok kegyeibe. A nyomozás szempontjából fontos, hogy a legtöbb információt ki tudjam sajtolni belőlük, egy apró elszólás, egy apró mozdulat és az agyam már munkához is lát.
Beléptünk az ajtón, Adelphe széles mosollyal az arcán lépkedett mellettem, kezében egy üveg vodkát szorongatva. A lifthez siettünk, kedves szobatársam határozottan kijelentette, hogy nem hajlandó négy emeletet sétálni. Legyen úgy, gondoltam. Beléptünk a fémdoboz mélyébe, majd megnyomva a gombot türelmesen vártunk. Gyűlöltem a bezártságot, gyűlöltem, hogy a fémmonstrum bármelyik pillanatban kilehelheti a lelkét, ahogyan mi is, nem vagyok klausztrofóbiás csak néha, bizonyos helyeken. A liftet elvből utáltam, veszélyes és felesleges, az emberek legalább ennyi mozgást végezzenek, ha már egész nap csak ülnek és meresztik a hátsójukat.
Megérkeztünk a negyedikre, én pedig megkönnyebbülten kivágódtam, bele a szabadságba, bele az alkoholmámorban fürdő tömegbe. Egy fiatal srác éppen a lábam előtt lehelte ki gyomortartalmát, miközben a kezében szorongatta a sörösüvegét. Kérem szépen, hát vétek lenne pár percre elereszteni. Mit neki hányás?
Elfintorodtam, majd fejcsóválva mentem tovább. Az a szag… Kettő dolog van, amitől felfordul a gyomrom; a hullák rothadó bűze és a hányás szaga. Ez a kettő képes taccsra vágni. Régen, még a gimis időkben, amikor valaki széthányta a beleit, én mellette álltam és követtem a példáját, azzal a különbséggel, hogy míg ő a piától hányt, én attól a ténytől, hogy hány. Kellemes témák rémlettek fel bennem. Ideje lenne továbblépni még mielőtt, elfajulnának a dolgok.
- Szia Danielle, nem gondoltam volna, hogy eljössz- csattant egy ismerős hang a hátam mögül, amihez egy kéz is csatlakozott. A vállamat szorította, miközben próbált maga felé fordítani. Erős alkoholos lehelet férkőzött a szaglójáratomba, én pedig unottan gazdája felé fordultam.
Kevin Holland állt mögöttem, enyhén illuminált állapotban leledzve. Bájos mosolyt erőltettem magamra, majd megfordultam. Neki valahogy nem sikerült a Danielle-megfordító művelet, vagy lehet, hogy menetközben elfelejtette. Fekete haja punkosan meredt a magasba, aranybarna szemei melegséget árasztottak. Jóképű volt a maga nemében, de én jobban kedveltem a férfias férfiakat, akik nincsen leragadva az oviban. Na, jó csak néha, de az meg kell.
- Szia, Adelphe mondta, hogy jöjjek - válaszoltam távolságtartóan. Tudom, tudom. Nekem most jó pofiznom kellene, meg mindenki kegyeibe férkőzni, de akkor is. Valaki vakarja már le rólam!
- Azt hittem miattam jöttél - elkerekedett, szomorú tekintet meredt rám esdeklően.
Most ilyenkor mit kell mondani? Teljesen hülye vagyok pasi ügyekben. Mielőtt megszólalhattam volna, egy durva hang hasított a párbeszédünkbe.
- Valami baj van?- Owen állt mögöttem, villámló, gyilkos tekintetét Kevinre meresztve.
Most tűnt még csak fel, hogy a kedves Holland barátunk még mindig ölelget, vagy legalábbis a tapizás fogalmát elég erőteljesen kimeríti.
- Nem, nincsen semmi baj- húztam fel a szemöldököm dühösen, provokálóan Kevinhez préselve a testemet.
Istenem, milyen buták és szánalmasak a nők, ha féltékennyé akarnak tenni valakit. Ha tekintettel ölni lehetett volna, Holland egy hamukupaccá porlad.
- Ki ez a gyökér?- kérdezte az áldozat, túlságosan is elengedve magát, a pökhendiség és a lenézés csak úgy áradt a hangjából.
- Tudod ki a gyökér, te kis szaros- a falnak vágta a fiatal fiút, miközben a bal karját természetellenes pózba csavarta.
Nem hagyhattam, hogy kitörje szerencsétlennek a kezét, ezért jónak láttam közbeavatkozni. Határozottan eltoltam az útból Owent, aki ütésre készen várt a megfelelő pillanatra. Azért álljunk csak meg egy pillanatra. Mi szolgálatban lévő rendőrtisztek vagyunk, akik jelen pillanatban diákoknak álcázzák magukat, de a szabály az szabály. Nem tanúsítunk erőszakot, ezt Cool felügyelő világosan kijelentette.
- Nyugodj már le Mark- suttogtam csitítóan a fülébe- Hagyd békén, nem ártott neked semmit.
Mérges voltam a hadnagyra, hogy ennyire elhagyta magát, ez egyáltalán nem jellemző rá. Ő mindig higgadt és tiszta a feje. Erre… Dühösen levakartam a srácról, aki azzal a lendülettel magához húzott.
- Fogd fel gyökér, nem kellesz a csajnak.
Már csak ez hiányzott. Itt mindenki megbuggyant? Ki kell kinek, kivel, mikor? Én csak védőangyalt játszottam, nem pedig dühös barátnőt. Már most kezdett elegem lenni ebből a buliból, pedig még igazából részt sem vettem rajta. Istenem, csak a részeg férfiaktól kímélj meg. Ámen.
Leráztam magamról a buzgómócsingot, majd a hadnagyot megragadva egy nyugodt helyre cipeltem.
- Te teljesen megbuggyantál?- sziszegtem dühösen az arcába.
- Ez a taknyos zaklatott- jelentette ki önérzetesen, némi sértettséggel a hangjában.
- És akkor mi van? Talán csak neked szabad flörtölnöd?- ezt jól esett a döbbent arcba vágni, nem mintha szándékomban állt volna bármit is kezdeni Kevin Hollanddal.
- Tudtommal dolgozunk- dörmögte gyilkos tekintettel.
- Én dolgozok, már jutottam is valamire. De te megtudtál bármi hasznosat az ügyről, azon kívül, hogy Miss. Hidrogénbombának milyen színű a bugyija?
Megfordult és elment. Értitek? Megfordult és elment. Egy szó nélkül, dühösen, azzal a szigorú tekintettel méregetve, amit annyira utálok. Egyszerűen otthagyott és elnyelte a tömeg. Az utolsó csepp hatalmas hangrobbanás közepette landolt abban a bizonyos pohár vízben. Persze megtartottam magamnak a dühömet. Paprikapiros arccal vonultam az italpult felé, természetesen Kevinnel a nyakamban. Csodálatos estének nézek elébe.
2.
Éppen egy pohár sört kortyolgattam, már vagy egy órája, amikor két ismeretlen ismerősöm mellém lépett. Az egyik szőke hajú volt, a másik fekete, a reggeli csajok voltak a koleszból. Már akkor nem tettek rám túl jó benyomást, hát még most…
Mindketten gúnyosan méregettek, miközben alig bírtak megállni a lábukon, tekintetük homályos volt, enyhén bandzsítva figyeltek.
- Segíthetek?- szólaltam meg, megunva a „nagyon megalázunk új lány” színdarabot.
Egymásra néztek, majd elkezdek nevetni. Szabályosan a pofámba röhögtek, majd elégedetten távoztak. Ki érti a mai fiatalokat? Huszonnégy éves fejjel sokkal érettebb voltam ezeknél a szörnyszülötteknél. Pedig a korkülönbség maximum egy-két éve lehetett közöttünk. De hagyjuk is. Nem akarom felidegesíteni magamat. Ha azt hiszik, hogy ezzel most jól megaláztak, akkor maradjanak ebben a tévhitben, én nem ábrándítom ki őket.
Az nevet igazán, aki utoljára nevet. Valami nem stimmel ezzel a társasággal és én ki fogom deríteni, hogy mi az.
Halkan utánuk osontam, a pohár sört leraktam az asztal szélére, nem akartam felesleges zajforrásokat. A két lány eltűnt a folyosó végén, majd megálltak és beszélgetni kezdtek. Amennyire képes voltam rá, a falhoz simultam, a füleimből pedig kieresztettem a szenzorjaimat. Először egy kukkot sem értettem belőle. A zene, az ordibálás mindent elnyomott.
- Holnap… A raktár…
Semmi érdemleges információ nem jutott el az agyamig, se egy ige, se egy tárgy. De legalább helyszín volt, ha már pontos időpontra nem futotta. A zene elnémult, hogy a következő szám elkezdődhessen, de nekem ez a pillanatnyi szünet is elég volt, hogy végre kivehessek valamit a szavaikból.
- Ez nagyon veszélyes- nyafogott a szőke, aggodalmas tekintetét körbejáratva a folyosón- Mi lesz, ha lebukunk?
- Kuss, te szerencsétlen. Ha nem köpsz, senki nem fogja megtudni.
- De Adam…
- Adam is tartja a száját, mert ha nem, megölöm- a fenyegetés sziszegve hagyta el a fekete hajú száját, arca eltorzult, tekintete űzött volt és törődött.
A zene ismét belehasított a csendbe, én pedig némi információ birtokában visszamentem az italpulthoz. Baj nem lehet belőle.
3.
Owen mellettem settenkedett, minden figyelmét egy tequilás üvegnek szentelve. Néha-néha rám pillantott, szája szólásra nyílt, mégsem hagyta el egyetlen szó sem. Halvány mosollyal az arcomon díjaztam az ijedt kísérleteket, hogy beszédbe elegyedhessem velem, de úgy döntöttem nem könnyítem meg a dolgát, majd ő kezdeményez. Kortyoltam egyet a kólámból, nem volt semmi kedvem berúgni, a fiataloknál pedig nagy divat volt a boros kóla, aminek én a kóla részét meg is csapoltam. Annyi baj legyen.
A hadnagy kétségbeesett tekintettel méregetett, láthatólag valami nagy esdeklésre készülődött, mert nem nagyon akaródzott neki elkezdenie. A falnak dőlve némán kortyolgattam, miközben tekintettemmel tüntetően a másik irányba néztem. Puha kéz érintette meg a tenyeremet, gyengéden maga felé fordított, szeméből sütött a megbánás és a szégyen. A szürke tekintet ártatlanul meredt az enyémbe, a kívánatos ajkak esdeklően elváltak egymástól.
- Ha azt mondom, sajnálom, az elég?- kérdezte kétségbeesetten, nehezen ejtve ki a szavakat. Láthatóan nem volt hozzászokva a bocsánatkéréshez, ahogyan én sem. Ezért értettük meg egymást.
- Talán- feleltem kimértem, visszafojtva a mosolyomat.
Owen megragadott és magához húzott. Annyira meglepődtem a hirtelen szeretetrohamon, hogy az egész pohár kólát magamra öntöttem. A szénsavas cukorbomba az ingemen landolt, de a hadnagy nem engedte, hogy foglalkozzam vele, mert egy hatalmas cuppanóst nyomott az arcomra.
- Nem bírom, ha haragszol rám- suttogta a fülembe, forró lehelete a nyakamat borzolta, ernyedten lógtam a karjaiba, ajkaim vágyakozva elnyíltak egymástól- Olyan, mintha a húgom lennél.
Egy atombomba robbant a mellkasomban, darabokra cincálva a szívemet. A levegő bennszorult a tüdőmben, levegő után kapkodva próbáltam megtalálni a hangomat, ami jelen kijelentés után nem volt egyszerű vállalkozás.
A húga? Milyen ostoba vagyok. Mégis, hogy gondolhattam, hogy féltékenységből támadt szerencsétlen Kevinre. Nem érdeklem őt nőként, csak egy gyámolítani való kislány vagyok a szemében, akit félt a csúnya bácsiktól.
Ridegen eltoltam magamtól, arcomra próbáltam kedves mosolyt varázsolni, a könnyeimet visszanyelve végre összeszedtem magam annyira, hogy kinyögjek egy választ.
- Én is így vagyok ezzel- nyögtem fájdalmas űrrel a szívemben.
- Olyan, mintha a húgod lennék?- nevetett fel vidáman, dallamos kacagása ostorként csattant a hátamon.
- Tudod, hogy értettem- vágtam hozzá durcásan.
- Persze- megragadta a kezemet, lehelt rá egy könnyed csókot, majd rám kacsintott és elment.
A vodkásüveg felé nyúltam, ez volt közel és mélyet húztam az átlátszó alkoholos löttyből. Lelki fájdalmakra tökéletes és ráadásul a gátlásaimat is oldja. Ma ki akartam rúgni a hámból.
4.
Nem tudom hogyan, de egyszer csak azt éreztem, hogy hűvös levegő simogatja az arcomat, az éjszaka sötétje éles karomként mart a szemembe. Kint voltam egy padon, kezemben egy üres üveggel. Mellettem Adelphe szunyókált, bájos fejét a vállamra hajtva. Szép. Tudatlanra piáltam magam. Ez nem én vagyok. A gondolat józanítóan hatott rám, a szégyen, forró hullámok formájában tört a testemre.
Óvatosan lefektettem a lányt a padra, én pedig felkeltem mellőle, hogy felmérjem a terepet. Az egyetem parkjában voltam, a tó kéklő vízén megcsillant a hold, a fák lágyan hajladoztak a hűs szélben. A földön Kevin feküdt, egy számomra ismeretlen srác mellett, mindketten talaj részegre itták magukat, hangos horkolásuk még a halottakat is felverte mély álmukból.
Az idő kezdett lehűlni, drága szobatársam pedig egy szál semmiben fehérlett az éjszakában. Mély sóhaj kíséretében átkaroltam, karcsú teste könnyedén simult a kezembe. Nem volt nehéz, de az éjszakai italozás megviselte a gyomromat és az egész testemet.
Elindultam a kollégium felé, kezemben Adelphe alélt testével, miközben a fejem szétrobbanni készült az elfogyasztott alkoholmennyiségtől. Hogy lehettem ilyen buta és felelőtlen. Nekem nem szabad elengednem magam, addig nem, amíg szolgálatban vagyok. Ilyenkor nehéz megállapítani a munkaidőm elejét és végét, de a magammal való szerződésben úgy áll, hogy alvás közben nem dolgozok, amúgy végig. Erre megszegtem.
Megnyomtam a lift gombját, majd türelmetlenül vártam, hogy végre megérkezzen. A mai nap folyamán már másodszor veszem igénybe szolgálatait, ez így nem lesz jó hosszútávon. Átvettem a másik kezembe a lány testét, miközben forró, alkoholos lehelete az arcomba vágódott. Próbáltam nem belélegezni a mámorító illatot, lábammal türelmetlenül doboltam a padlón, amíg ki nem nyílt.
Testét magam után húzva elindultam a folyosón, kezemmel türelmetlenül a szoba kulcsa után kutatva. Elegem volt mindenből, ebből az egész ügyből, de legfőképpen Owen piszkálta a csőröm. Úgy tűnt minden marad a régiben, de bennem mégis megváltozott valami. Nem tudom, hogy mi és, hogy mennyire végleges, de megváltozott, és amíg ez így marad borzalmasan fog fájni.
A kulcs a zárba simult, ami könnyedén megadta magát, hogy feltáruljon előttünk a szoba minden apró szeglete. Óvatosan az ágyra fektettem Adelphe ájult testét, aki halkan motyogva a takaró alá fészkelte magát.
- Rossz fiú vagy Fred… Most ne…
Úgy döntöttem, hogy nekem ennyi elég is volt a párbeszédből. Ledobáltam viseletes ruhadarabjaimat, majd ádámkosztümben a fürdőszoba felé vettem az utam. A hold sugarai lágyan körülfonták a testem, kiemelve halványbarna árnyalatát, amikor a parányi helységbe léptem. Ujjaim a kapcsolóra simultak, majd az érzékeim egyszerre vijjogtak veszélyt.
A vér édesen fémes illata betöltötte a szaglójárataimat, a kezem hirtelen csapódott a kapcsolóra, hogy a plafonon pislákoló lámpa fénye elborítson mindent, megvilágítva a kádat, a mosógépet, az apró rózsaszín szőnyeget a földön és a kibelezett hullát a falnak szegezve.
5.
A mosdó fölé görnyedve bevizeztem az arcomat, a hideg folyadék felfrissített, lehűtött és elmulasztotta a torkomból feltörekvő hányingert. Idegesen a hajamba túrtam az ujjaimmal, nem tudtam mitévő legyek. Az áldozat fiatal fiú volt, szalmaszőke hajkoronával, vakítóan kék szemekkel, erős, kiugró arccsonttal, izmos felsőtesttel. A beleit kipakolták, a mellkasa szétnyílt, a csontok fenyegetően és gúnyosan villogtak az arcomba.
Törülközőt csavartam a testem köré, majd kiléptem a fürdőszobából. Mérhetetlen sokként ért a tény, hogy valakit meggyilkoltak a szobámban. Ilyen még soha nem fordult elő velem, a halál szaga körbelengett, végigjárta a testemet, minden ízemben reszkettem, nem tudtam mit tegyek.
Remegő ujjaim a mobilom után nyúltak, majd tárcsáztam Owent, hiszen ő volt a közelben, szükségem volt rá, a bíztató, megnyugtató szavaira. A harmadik csörgésre felvette, hangja álmos volt és elgyötört.
- Igen?- szólalt meg mély sóhaj kíséretében, hangjában némi harag érződött.
- Van egy kis gond- suttogtam megszeppenve, zavart pillantásomat a fürdő felé vetve.
- Te vagy az Dan?- érdeklődött kíváncsian, az álom halhatóan kiszállt a hangjából.
- Igen, én vagyok. Sürgős segítségre lenne szükségem, rohadt nagy baj van- sziszegtem türelmetlenül, enyhe hisztériás éllel a hangomban.
- Mi történt?
- Azt hiszem meggyilkoltak valakit a fürdőszobánkban- a hangom elcsuklott, a zokogás váratlanul kúszott fel a torkomon.
- Máris ott vagyok- a vonal megszakadt, én pedig percekig hallgattam monoton zúgását.
Halk kopogás hasított az éjszaka csendjébe, ijedten összerezzentem tőle, majd villámgyorsan utat nyitottam a hadnagy előtt. Owen egy szál rövidnadrágban feszített az éjszaka sötétjében, bőre bársonyos simaságát a testemen éreztem. A mobil kicsúszott a kezemből, pokoli zajt csapva a szobában. Mark magához húzott, forró lehelete lágyan simogatta a bőrömet, erős karjai bilincsként szorultak a derekamra.
- Nincs semmi baj Danielle. Minden rendben lesz- suttogta a fülembe, a menta illata, ami a szájából áradt, kiűzte a vér fémes szagát és ízét az érzékeimből.
- Valaki járt a szobánkban, valaki képes volt felhozni a hullát úgy, hogy senki nem vette észre.
- Honnan veszed?
- Kevés a vér. Nem elég ahhoz… ahhoz a mészárláshoz, amit véghezvittek.
- Ez már nem vicc. Gondolod valaki megszimatolta, hogy rendőrök vagyunk?- hangja kétségbeesett volt, szabad kezével a telefonját tartotta.
- Jó estét uram!- szólalt meg kisvártatva- Sajnálom, hogy zavarom, de be kell jelentenem egy gyilkosságot.
- 304-es szoba… Igen uram… Danielle is itt van, uram… A fürdőszobájában találta a holttestet, uram.
Pokolian fáradt voltam, Elegem volt már mindenből. Egyetlen vágyam volt, aludni, hiszen olyan rég aludtam ki magam rendesen. Elszakadtam a hadnagytól, majd az ágyba zuhantam. Nem érdekeltek a hullák, a gyilkosok sem. Az álom hihetetlen erővel ragadott magával, és mint akit kiütöttek zuhantam a földjére, hogy részleteket láthassak az Élet Nagy Könyvéből. Rohadjon meg.
6.
Érzésem szerint pár percet aludhattam, amikor egy gyengéd kéz kezdett el rázogatni. Homályos tekintetem előtt Owen arca bontakozott ki, az óra hajnali hármat mutatott. Ezek szerint tényleg nem aludtam pár percnél tovább.
- Mi van? - nyöszörögtem.
- Dan, az istennek sem akarlak zavarni, de jó lenne, ha hitelesen játszanád a szereped. Miután elmentem, te szépen felállsz, a fürdőszobába mész és sikítasz egy gyönyörűt.
Fáradtan felálltam, tekintetemmel végigkövettem Owen alakját, ahogy elnyeli a sötétség, majd cselekedtem. Lassú léptekkel a fürdőbe léptem, ujjaim a kapcsolóra simultak, majd egy fáradt sóhaj kíséretében megnyomtam. Vakító világosság öntötte el a parányi helységet, a hulla tekintete sértődötten méregetett.
- Bocsi, hogy zavarlak, esküszöm ez az utolsó - suttogtam bűnbánóan.
A fáradság minden félelmemet kiűzte, Owen megnyugtató ölelése mindent más színben láttatott velem. Rendőr vagyok, aki nap, mint nap hullákkal dolgozik, hullákkal kel és fekszik. Nem engedhetem meg magamnak azt a luxust, hogy a maihoz hasonlóan kiboruljak. A törülközőt magamhoz szorítva a helységbe léptem, számat kitátottam és a galaxis legkétségbeesettebb sikolyát produkáltam.
A hangom szárnya vesztett madárként visszahangzott az épületben, faltól falig csapódott, majd remegve elhalkult. Nem játszottam meg magam eléggé, ugyanis a félelem bennem lüktetett, kezdett túlnőni rajtam az ügy.
Adelphe kómás arccal, ijedten tántorgott a szoba elé, szemei dühösen méregették alakomat.
- Mi a franc… - kezdte, majd tekintete megállapodott a halotton.
Szemei elkerekedtek, rémülten szívére szorított kézzel hátrálni kezdett.
- Én nem, én nem akartam… - dünnyögte, miközben záporoztak a könnyei. Hisztérikus sikoly hagyta el a rózsás ajkakat, tekintete kitisztult, egész lénye reszketett. Mellé léptem, hagytam, hogy a teste rám nehezedjen, az ájulás szélén állva a vállaimba zokogjon.
Vad dörömbölés verte fel az éjszaka csendjét, majd miután nem válaszoltunk, éles reccsenés csattant fel a távolból, majd lábak dübörgése. Emberek gyűltek körénk, én pedig Adelphet szorítva a földön ültem, hátamat a hűvös falnak vetve.
Rémült suttogás, kétségbeesett mondatok visszahangzottak a fejemben, az emberek elborzadt szemekkel bámulták a meztelen falnak szegezett testet. Minden ízemben éreztem, hogy rettegnek és undorodnak, de nem bírják levenni kíváncsi, vérre éhes tekintetüket a hulláról. Vaku fénye villant, valaki fényképezett, nem tudtam megakadályozni. Lassan két lábra vergődtem, próbáltam nyugalmat erőltetni reszkető vesszőimre, majd a fiatal fiúhoz léptem, öklöm meglendült, nem törődve senkivel és semmivel beledöngöltem a falba. Ujjaim elfehéredtek, ahogy szorítottam, de nem érdekelt. Felháborított a tette, hogy csak egy véres sztorit lát az áldozatban, egy jó történetet, amivel elhenceghet a haverjainak.
Gyengéd kéz nyúlt felém, majd óvatosan lefejtett a gyerekről, nem volt türelmetlen és mérges, inkább megértő, higgadt. Villámokat szóró tekintetem le nem vettem volna a féregről, de engedtem a gyenge erőszaknak.
- Meg ne próbáld még egyszer - sziszegtem fenyegetően, kezemmel dühösen kapva a mobil után.
A készülék hangos csattanással földet ért a kövezeten, kijelzője betört, de én még rátapostam.
- Hívta valaki a rendőrséget? - remegett egy hang a háttérben.
- Már úton vannak - válaszolt egy másik.
Már alig vártam a találkozást.
7.
A kihallgató szobában ültem egy nagy adag feketét kortyolgatva, előttem Cool felügyelővel, mellettem Owennel. Dühöm nem csitult, még mindig felháborodottan pufogtam, néha megszakítva, hogy ihassak. A felügyelő gondterhelt tekintettel méregetett, megritkult haját zavartan simítgatva. Owen hanyag eleganciával az asztalnak dőlt, fáradt szemeit a kopott padlón nyugtatva.
- Elmondaná valaki mi a franc történt? - szakított meg a csendet a felügyelő, hangjából sütött az elfojtott harag.
Lenyeltem a fekete minden cseppjét, majd kezeimmel összeroppantva a műanyag poharat, végre hajlandó voltam megszólalni.
- Elmentem egy egyetemi bulira hátha megtudok valamit a diákoktól. A tervem bevált, ugyanis kihallgattam egy furcsa beszélgetést, amiben valami találkozót beszéltek meg éppen. Az egyik lány, sajnos még mindig nem tudom a nevét, teljesen be volt rezelve attól, hogy Adamnek eljár a szája. Erre a másik azt mondta, hozzáteszem annyi fenyegetéssel a hangjában, amivel egy egész országnyi gyereket be lehet szaratni, hogy akkor megöli. Na, már most ezek után… kiesett egy kicsit a dolog, a parkban tértem magamhoz.
Kerültem Cool felügyelő tekintetét, kerültem Owen tekintetét, így lesütött szemmel én is vizsgálat alá vettem a kopott padlót. Semelyikük nem szólalt meg, nem vágott közbe, de éreztem dorgáló tekintetüket a tarkómon.
- Megragadtam Adelphet, a szobatársamat, majd felcipeltem a szobánkba. Úgy döntöttem fürdök egyet és akkor… a többit tudjátok.
- És mi volt az a kis incidens a sráccal? - Cool felügyelő hangja dühös volt és csalódott.
- A hullát fényképezte. Betelt a pohár és akármennyire is sajnálom, de elvesztettem az önuralmam - tekintetem összecsapott a felügyelőjével, akármennyire is fájt, álltam a sarat.
- Ezt, majd megbeszéljük, miután lezártuk ezt az átkozott ügyet. Milyen nevet említettél?
- Mikor? - néztem rá bambán.
- Amikor a beszélgetésről volt szó.
- Adam.
Nem értettem miért olyan fontos ez, az emberek sokszor mondanak butaságokat, ha félnek és dühösek valakire. Alap, védekező mechanizmus. Ilyenkor kellemes és megnyugtató érzés elképzelni a tettet, de amúgy soha nem tennéd meg. Már aki.
Cool felügyelő elgondolkodó tekintettel járkálni kezdett, Owen kíváncsian figyelte minden lépését.
- Valami baj van uram? - kérdeztem türelmetlenül.
- Az áldozatot Adam Longnak hívják. Nem tudom, hogy véletlen egybeesés-e a két ügy, vagy valaki bosszút állt szerencsétlenen.
Ezt tényleg jó lett volna tudni.
- Maguk ketten - mutatott ránk határozottan - visszamennek az iskolába és úgy tesznek, mintha mi sem történt volna. Danielle te néhány napig eljátszod a sokkos kislányt, aki életében először látott hullát és nagyon megviselte, Owen te pedig játszod tovább a szereped.
Na persze. Csajozik és összetöri a szívemet. Szép kilátások.
- Ha bárki kérdezi, kihallgattak titeket, de semmi különös. Most pedig táguljatok.
Felálltam a székemből, majd egyetlen laza csuklómozdulattal a kukába hajítottam a gyűrött műanyagot. Miután kiértem a szobából, tekintetem találkozott Adelphe-vel, aki kisírt szemekkel, fáradtan pislogott rám.
Én nem… Én nem akartam. Visszhangzott a fejemben a rövid mondat, számban éreztem félelme ízét. Nem a hullától ijedt meg, legalábbis közvetve nem.
Attól ijedt meg, hogy ő is hasonló sorsra jut, amiért elszólta magát.
A hulla lehet, hogy figyelmeztetés volt. Pofa be, vagy halott vagy.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése